Drága Olvasóim!
Borzalmasan sokáig tartott, hogy elkészüljön az utolsó beígért jelenet, ugye? Ráadásul egyáltalán nem olyan stílusban készült, mint az eddigiek, amiért már előre is elnézést kérek. Az igazság az, hogy megpróbáltam, újraolvastam minden eddigi fejezetet, átrágtam magam minden apróságon, mégsem tudtam azonosulni Aaron karakterével, nem tetszettek a szavak, amiket 'papírra' vetettem. Talán butaság, de képtelen vagyok olyan fejezetet közzétenni, amivel nem vagyok legalább 90%-ban elégedett. Sajnálom.
Viszont, az ehhez a jelenethez tartozó párbeszéd már régóta a vázlataim között pihent, így nem akartam, hogy teljesen kárba vesszen. Fogadjátok hát sok-sok szeretettel ezt a vázlatos leírást. Életemben először Tumblr-n találkoztam hasonlóval és bevallom, engem igazán megfogott. Remélem, ti is így lesztek ezzel.
Itt van hát az UCB utolsó kiegészítő fejezete, amit a szívem mélyéről küldök mindazoknak, akik visszatértek az oldalra még egy utolsó, nosztalgikus pillanat erejéig.
Rose és Aaron első igazi randija, Aaron szemszögéből.
Kellemes hétvégét!
Jó olvasást!
Millio puszi Xx szerecsendio
Kétballábas hóangyal
2014. január 4. (szombat)
❖ 'Fáj, hogy nem hiszel
nekem, Virágszálam' replikáztam fennhangon, amikor Rose kitépve magát az
ölelésemből, megkérdezte a nappaliban ülő szüleit, hogy tényleg
felfüggesztették-e a szobafogságát, mintha az én szavaim vagy a konyha közepén díszelgő, halvány rózsaszín rózsacsokor nem lett volna már egyébként is elegendő bizonyíték - a barátnőm szavaiban csengő hitetlenkedés sértette az önbecsülésem, de az arcát elözönlő, pipacsvörös foltok mindenért kárpótoltak
❖ ahogy Rose egy heves
fejrázást követően felrohant az emeletre, én a falnak döntöttem a fejem, és úgy
néztem a távolodó alakját; az ajkaimon játszadozó grimasz pedig csak még
szélesebbé vált, ahogy eljutott a tudatomig: ismételten magamra hagyott
❖ na nem mintha zavart
volna a nappaliban összegyűlt társaság, vagy a túlzott figyelem, amit a
barátnőm szülei a bőrdzsekibe bújtatott személyemnek szenteltek - mindig is jól
viseltem a rivaldafényt, mondhatni hozzászoktam az évek alatt
❖egyszerűen csak hiányzott,
hogy az állam egy kósza pillanatra megpihenhessen a szétszórt hölgyemény fején,
és hogy a karjaim magukhoz ölelhessék apró testének kellemes melegét - a
szilveszteri buli óta ugyanis, bármennyire is nehezemre esett elfogadni, több
dolog is megakadályozott abban, hogy akárcsak egy pillanatra is elveszhessek a
barátnőm angyali szépségében
❖míg a tekintetem az
emeletre vezető lépcsőre fókuszált, egy végtelen pillanatra magukba
szippantottak az elmúlt napok eseményei, mindazok a dolgok, amiket el kellett
intéznem, holott legszívesebben már elsején megpróbáltam volna meggyőzni Rose
szüleit, hogy nézzék el az utóbbi napokban elkövetett kihágásait
❖ azt akartam, hogy
tudják, a lányuk az én leveleim miatt fordult ki önmagából
❖ persze, valamivel finomabban hoztam volna a tudtukra az igazságot, hogy még véletlenül se tiltsák el tőlem a
kapcsolatunk legelső hetén
❖ Bons halk 'Szóval, hova
és is viszed?' kérdése rángatott vissza a jelenbe, Rose családjának
nappalijába, ahol a kicsik kivételével, minden jelenlévő rajtam legeltette a
szemeit, mintha legalábbis horkoltam volna, miközben a lépcsőket bámulva,
felidéztem, hogyan segítettem anyának elmosogatni az újévi vacsora után
❖miután megköszörültem a
torkom, eltoltam magam a faltól és szembefordultam Ebonyval; egy kaján
vigyorral az arcomon adtam a tudtára, hogy a legjobb barátnőjének és nekem a
központi pályán lesz az első, hivatalos randink
❖ a lány hófehér arcát
látva azonban hamar elpárolgott a ereimben száguldozó, túlzott önbizalom; épp
ezért egy halk sóhajt követően inkább kikerültem az engem méregető alakját, és
megkértem, hogy menjen fel az emeletre: 'Rávehetnéd, hogy tényleg rétegesen
öltözzön, mert tartok tőle, hogy a recepción kapható beöltöző Rose esetében nem
lesz kellőképp elegendő'
❖ akkor még nem tudhattam, de
később kiderült, hogy ezzel a kijelentéssel nem is tévedtem akkorát
❖ mielőtt Ebony az
utasításom követve felrohant volna Rose szobájába, még megpaskolta a vállam, és egy
kedves mosollyal az arcán biztosított arról, hogy a barátnőmnek igenis tetszeni
fog a meglepetésem, feltéve, hogy vigyázok a testi épségére és nem juttatom kórházba
❖ az orra alatt még
hozzátette, hogy Rose talán még akkor is azt mondaná, hogy imádta, ha egy
törött sípcsont miatt hosszú hetekre ágyhoz lenne láncolva, de azért a lelkem
mélyén imádkoztam, hogy az utóbbi sose történjen meg
❖ miután Bons magamra
hagyott, Rose anyukája kapva kapott az alkalmon, és egy tányér nutellás palacsintát szorongatva, azonnal mellém lépett - az édesség látványától bukfenceket
vetett a gyomrom, az elmúlt fél órában ugyanis legalább háromszor kaptam
kéretlen repetát és már egy falatot sem lettem volna képes lenyomni a torkomon
❖ mégis, egy pillanattal később már semmit sem bántam
jobban, minthogy visszautasítottam a kedvességét; a számban elolvadó falatok nélkül ugyanis nem tudtam elkerülni Rose édesapját, aki mit sem törődve a halántékom mentén kiduzzadó érrel, nekem szegezte a
kérdéseit
❖ 'Szóval snowboard?
Versenyszerűen is edzel, vagy csupán egy hobbi?' kíváncsiskodott, ámbár a
tekintetéből könnyedén kiolvastam, hogy még be sem melegített
❖ 'Hol találkoztatok a
lányommal?' 'Egy iskolába jártok?' 'Mégis mik a szándékaid?' egyik
kérdés követte a másikat, a kellemetlenségi szintjük pedig exponenciálisan nőtt
- a testem szó szerint tűzzel védekezett a kelletlen támadás ellen
❖ izzadtam, mint egy ló
❖ 'Én...' dadogva
próbáltam visszaszerezni az önbizalmam, de úgy tűnt, minden próbálkozásom
hiábavalónak bizonyul, egy idő után pedig már semmi másra sem tudtam gondolni,
mint azokra a francos levelekre, amiket a Blackwell család lábtörlőjén hagytam;
fogalmam sem volt róla, mennyit tudtak Rose szülei, hogy egyáltalán
találkoztak-e a titokzatos borítékokkal, hogy mit gondoltak róluk, hogy mit
gondoltak rólam - kétségek közt vergődtem, akár egy ostoba hal, aki túl közel
merészkedett a strandhoz és partra mosott egy hullám
❖végül Rose anyukája
mentett meg, és bár nem tudhattam, hogy puszta jószándékból vagy sajnálatból
cselekedett-e, én borzasztóan megkönnyebbültem, amikor egy rosszalló
horkantással majd egy kiengesztelő fejsimivel a férjébe fojtotta a szavakat
❖ alig öt perccel később
Rose és Ebony kéz a kézben sétáltak le az emeletről, alig három percre rá pedig
már a királykék Skoda anyósülés felőli ajtajának támaszkodva vártam, hogy a
barátnőm bekösse magát, mi pedig elindulhassunk a belváros felé
❖ 'Remélem nem ijesztettek
el.' ez volt az első, ami elhagyta az ajkait, miután beindítottam a motort és
lehajtottam a kocsifeljáróról
❖ aranyos volt, ahogy az
aggodalom átvette az uralmat a teste felett és összeráncolta a homlokát,
egymásnak ütköztetve mindkét szemöldökét
❖ az első piros lámpához
érve egy kedves mosollyal az arcomon fogtam a kezembe az övét, és még akkor sem
eresztettem el a tenyerét, amikor megindult az előttünk álló jármű, mi pedig
magunk mögött hagytuk Rosék utcáját
❖körülbelül félúton
tarthattunk, amikor az első hópelyhek elérték a Skoda motorháztetejét, Rose
pedig képtelen volt tovább visszatartani a torkát kapargató kérdéseket,
melyekre szánt szándékkal adtam kitérő válaszokat, hiszen eszem ágában sem volt
elrontani a meglepetést
❖'Csak segíts! Hátha kitalálom' kérte, az ajkait szánt szándékkal lebiggyesztve,
én pedig nem tudtam ellenállni, ezért elmeséltem neki, hogy már általános iskolás
korom óta szenvedélyesen rajongtam azért a helyért, ahova vinni fogom, ahogy azt is
a tudtára adtam, hogy már hosszú idő óta nem volt alkalmam ellátogatni ide
❖ amikor rájött, hogy egy
sportról beszélgettünk, a szája O alakot öltött, az arcából kiszökött minden
szín, a tenyere pedig olyannyira remegni kezdett, hogy a mutatóujja csupán
harmadjára találta el a műszerfal közepén elhelyezett gombot, ami elhessegetve a
kínos némaságot, zenével töltötte meg a kocsi belterét
❖ az, hogy az idegeim
pattanásig feszültek, képtelen lett volna kellőképp körülírni a lelkemben dúló
érzelmi kavalkádot, de ha mindenképp szavakba kellett volna öntenem, hogy akkor
és ott hogyan éreztem magam, valami ilyesmi szakadt volna ki a tüdőmből: 'Ez
kicseszettül el van baszva.'
❖ bár minden tőle telhetőt
megtett annak érdekében, hogy leplezze a félelmét, Rose remegő kezei pillanatok
alatt elárulták, hogy a Snowboard pálya falára festett minták sem voltak képesek meghozni a kedvét a hóval borított lejtőkhöz, innen azonban már nem volt visszaút; na nem
mintha nem fordult volna meg a fejemben, hogy visszaülök az autóba és elhajtok
innen a legközelebbi étterembe
❖ mégsem dobhattam már az első akadályt követően a ring közepére a törölközőt, így hát egy mély
lélegzetvételt követően átvetettem a karom Rose vállán, és egy kaján mosollyal
az arcomon biztosítottam róla, hogy még akkor is odalennék érte, ha a mai
programot követően össze kellene foltozni az arcát a legközelebbi baleseti
sebészeten
❖ miután megkaptuk a
beöltözőket és minden hozzá tartozó felszerelést, Rose kezét szorongatva léptünk ki a pályára, ahol azonnal megcsapott minket a hideg; habár
nem kényszerítettem semmire, azért finoman a felvonó irányába húztam, amikor a
lejtőkön száguldozó fiatalok láttán a barátnőm lábai gyökeret eresztettek alig
egy méterre a vasból öntött ajtó előtt
❖ bár beletellett egy kis
időbe, mire átszellemült, Rose a vártnál ezerszer jobban fogadta a programot;
tapsolt, amikor a kérésére megmutattam az általam ismert legnehezebb
mutatványokat, és sikongatva csúszott le a legkevésbé meredek lejtőkön - a
mellkasomat átjárta a kellemes meleg, ahogy a tekintetem a hidegtől kipirult
arcáról az overálba bújtatott fenekére vándorolt
❖ a kezdeti sikerek
hatására voltam olyan ostoba, hogy már a felvonóban ülve elengedtem Rose kezét,
holott eddig egészen a végéig biztosan tartottam, legalábbis addig, amíg a lábai hozzá
nem értek a talajhoz; ekkor történt, hogy Rose levesztette az egyensúlyát és
kiesett a vasból öntött ülésből - még sosem láttam hasonlót
❖ a barátnőm hangos
sikolyok közepette szánkázott végig a felvonó alatt húzódó lejtőn, arccal
előre, hason, hogy teljes legyen és felejthetetlen legyen a pillanat; mire
utolértem, már nem tudtam enyhíteni a fájdalmán - az arcát az alkarján
pihentetve, nyöszörögve kapott levegő után
❖ 'Mit szólnál, ha
szünetet tartanánk?' kérdeztem, miközben felsegítettem a földről és finoman a
vasajtó irányába toltam
❖ ahogy beértünk az
épületbe, magához édesgetett minket a kellemes meleg, így kibújtunk a felszerelésből és
leadva azt a recepción dolgozó férfinak, átsétáltunk a pályához tartozó
kávézóba, ahol Rose kedvében járva külön a kedvencét kértem a pincérlánytól
❖ hagytam, hogy
megkóstolja a tökös frappémat, és még akkor sem néztem rá ferde szemmel, amikor
a szalvétája után kapva, kicsit sem elegánsan visszaköpött egy keveset az
édeskés italból
❖ a délután további részét
a kávézóban töltöttük, idióta történetek és rémsztorik társaságában; kiderült,
hogy mindketten odavoltunk a Marvel filmekért, mégis két ellenséges oldallal
favorizáltunk, hogy velem ellentétben Rose sosem rajongott a sportokért, de
mindketten szerettük a zenét
❖ örültem, hogy több közös
volt bennünk, mint ahány ellentétre bukkantunk, hogy állítása szerint ha visszaforgathatta
volna az időt, sem mondott volna nemet a mai randira, és hogy a szülei nem
nyírtak ki minket, amikor a lányuk a kezemet szorongatva, öt perccel nyolc után
lépte át a házuk küszöbét
❖ az ajkaim egy édes csókkal kívántak neki jó éjszakát
vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése