Extra jelenetek 3/3 - Aaron szemszög

Drága Olvasóim!

Borzalmasan sokáig tartott, hogy elkészüljön az utolsó beígért jelenet, ugye? Ráadásul egyáltalán nem olyan stílusban készült, mint az eddigiek, amiért már előre is elnézést kérek. Az igazság az, hogy megpróbáltam, újraolvastam minden eddigi fejezetet, átrágtam magam minden apróságon, mégsem tudtam azonosulni Aaron karakterével, nem tetszettek a szavak, amiket 'papírra' vetettem. Talán butaság, de képtelen vagyok olyan fejezetet közzétenni, amivel nem vagyok legalább 90%-ban elégedett. Sajnálom.

Viszont, az ehhez a jelenethez tartozó párbeszéd már régóta a vázlataim között pihent, így nem akartam, hogy teljesen kárba vesszen. Fogadjátok hát sok-sok szeretettel ezt a vázlatos leírást. Életemben először Tumblr-n találkoztam hasonlóval és bevallom, engem igazán megfogott. Remélem, ti is így lesztek ezzel.

Itt van hát az UCB utolsó kiegészítő fejezete, amit a szívem mélyéről küldök mindazoknak, akik visszatértek az oldalra még egy utolsó, nosztalgikus pillanat erejéig.

Rose és Aaron első igazi randija, Aaron szemszögéből.

Kellemes hétvégét!

Jó olvasást!

Millio puszi Xx szerecsendio

Kétballábas hóangyal

2014. január 4. (szombat)

❖ 'Fáj, hogy nem hiszel nekem, Virágszálam' replikáztam fennhangon, amikor Rose kitépve magát az ölelésemből, megkérdezte a nappaliban ülő szüleit, hogy tényleg felfüggesztették-e a szobafogságát, mintha az én szavaim vagy a konyha közepén díszelgő, halvány rózsaszín rózsacsokor nem lett volna már egyébként is elegendő bizonyíték - a barátnőm szavaiban csengő hitetlenkedés sértette az önbecsülésem, de az arcát elözönlő, pipacsvörös foltok mindenért kárpótoltak

❖ ahogy Rose egy heves fejrázást követően felrohant az emeletre, én a falnak döntöttem a fejem, és úgy néztem a távolodó alakját; az ajkaimon játszadozó grimasz pedig csak még szélesebbé vált, ahogy eljutott a tudatomig: ismételten magamra hagyott

❖ na nem mintha zavart volna a nappaliban összegyűlt társaság, vagy a túlzott figyelem, amit a barátnőm szülei a bőrdzsekibe bújtatott személyemnek szenteltek - mindig is jól viseltem a rivaldafényt, mondhatni hozzászoktam az évek alatt

❖egyszerűen csak hiányzott, hogy az állam egy kósza pillanatra megpihenhessen a szétszórt hölgyemény fején, és hogy a karjaim magukhoz ölelhessék apró testének kellemes melegét - a szilveszteri buli óta ugyanis, bármennyire is nehezemre esett elfogadni, több dolog is megakadályozott abban, hogy akárcsak egy pillanatra is elveszhessek a barátnőm angyali szépségében

❖míg a tekintetem az emeletre vezető lépcsőre fókuszált, egy végtelen pillanatra magukba szippantottak az elmúlt napok eseményei, mindazok a dolgok, amiket el kellett intéznem, holott legszívesebben már elsején megpróbáltam volna meggyőzni Rose szüleit, hogy nézzék el az utóbbi napokban elkövetett kihágásait

❖ azt akartam, hogy tudják, a lányuk az én leveleim miatt fordult ki önmagából

❖ persze, valamivel finomabban hoztam volna a tudtukra az igazságot, hogy még véletlenül se tiltsák el tőlem a kapcsolatunk legelső hetén

❖ Bons halk 'Szóval, hova és is viszed?' kérdése rángatott vissza a jelenbe, Rose családjának nappalijába, ahol a kicsik kivételével, minden jelenlévő rajtam legeltette a szemeit, mintha legalábbis horkoltam volna, miközben a lépcsőket bámulva, felidéztem, hogyan segítettem anyának elmosogatni az újévi vacsora után

❖miután megköszörültem a torkom, eltoltam magam a faltól és szembefordultam Ebonyval; egy kaján vigyorral az arcomon adtam a tudtára, hogy a legjobb barátnőjének és nekem a központi pályán lesz az első, hivatalos randink

❖ a lány hófehér arcát látva azonban hamar elpárolgott a ereimben száguldozó, túlzott önbizalom; épp ezért egy halk sóhajt követően inkább kikerültem az engem méregető alakját, és megkértem, hogy menjen fel az emeletre: 'Rávehetnéd, hogy tényleg rétegesen öltözzön, mert tartok tőle, hogy a recepción kapható beöltöző Rose esetében nem lesz kellőképp elegendő'

❖ akkor még nem tudhattam, de később kiderült, hogy ezzel a kijelentéssel nem is tévedtem akkorát

❖ mielőtt Ebony az utasításom követve felrohant volna Rose szobájába, még megpaskolta a vállam, és egy kedves mosollyal az arcán biztosított arról, hogy a barátnőmnek igenis tetszeni fog a meglepetésem, feltéve, hogy vigyázok a testi épségére és nem juttatom kórházba

❖ az orra alatt még hozzátette, hogy Rose talán még akkor is azt mondaná, hogy imádta, ha egy törött sípcsont miatt hosszú hetekre ágyhoz lenne láncolva, de azért a lelkem mélyén imádkoztam, hogy az utóbbi sose történjen meg

❖ miután Bons magamra hagyott, Rose anyukája kapva kapott az alkalmon, és egy tányér nutellás palacsintát szorongatva, azonnal mellém lépett - az édesség látványától bukfenceket vetett a gyomrom, az elmúlt fél órában ugyanis legalább háromszor kaptam kéretlen repetát és már egy falatot sem lettem volna képes lenyomni a torkomon

❖ mégis, egy pillanattal később már semmit sem bántam jobban, minthogy visszautasítottam a kedvességét; a számban elolvadó falatok nélkül ugyanis nem tudtam elkerülni Rose édesapját, aki mit sem törődve a halántékom mentén kiduzzadó érrel, nekem szegezte a kérdéseit

❖ 'Szóval snowboard? Versenyszerűen is edzel, vagy csupán egy hobbi?' kíváncsiskodott, ámbár a tekintetéből könnyedén kiolvastam, hogy még be sem melegített

❖ 'Hol találkoztatok a lányommal?' 'Egy iskolába jártok?' 'Mégis mik a szándékaid?' egyik kérdés követte a másikat, a kellemetlenségi szintjük pedig exponenciálisan nőtt - a testem szó szerint tűzzel védekezett a kelletlen támadás ellen

❖ izzadtam, mint egy ló

❖ 'Én...' dadogva próbáltam visszaszerezni az önbizalmam, de úgy tűnt, minden próbálkozásom hiábavalónak bizonyul, egy idő után pedig már semmi másra sem tudtam gondolni, mint azokra a francos levelekre, amiket a Blackwell család lábtörlőjén hagytam; fogalmam sem volt róla, mennyit tudtak Rose szülei, hogy egyáltalán találkoztak-e a titokzatos borítékokkal, hogy mit gondoltak róluk, hogy mit gondoltak rólam - kétségek közt vergődtem, akár egy ostoba hal, aki túl közel merészkedett a strandhoz és partra mosott egy hullám

❖végül Rose anyukája mentett meg, és bár nem tudhattam, hogy puszta jószándékból vagy sajnálatból cselekedett-e, én borzasztóan megkönnyebbültem, amikor egy rosszalló horkantással majd egy kiengesztelő fejsimivel a férjébe fojtotta a szavakat

❖ alig öt perccel később Rose és Ebony kéz a kézben sétáltak le az emeletről, alig három percre rá pedig már a királykék Skoda anyósülés felőli ajtajának támaszkodva vártam, hogy a barátnőm bekösse magát, mi pedig elindulhassunk a belváros felé

❖ 'Remélem nem ijesztettek el.' ez volt az első, ami elhagyta az ajkait, miután beindítottam a motort és lehajtottam a kocsifeljáróról

❖ aranyos volt, ahogy az aggodalom átvette az uralmat a teste felett és összeráncolta a homlokát, egymásnak ütköztetve mindkét szemöldökét

❖ az első piros lámpához érve egy kedves mosollyal az arcomon fogtam a kezembe az övét, és még akkor sem eresztettem el a tenyerét, amikor megindult az előttünk álló jármű, mi pedig magunk mögött hagytuk Rosék utcáját

❖körülbelül félúton tarthattunk, amikor az első hópelyhek elérték a Skoda motorháztetejét, Rose pedig képtelen volt tovább visszatartani a torkát kapargató kérdéseket, melyekre szánt szándékkal adtam kitérő válaszokat, hiszen eszem ágában sem volt elrontani a meglepetést 

❖'Csak segíts! Hátha kitalálom' kérte, az ajkait szánt szándékkal lebiggyesztve, én pedig nem tudtam ellenállni, ezért elmeséltem neki, hogy már általános iskolás korom óta szenvedélyesen rajongtam azért a helyért, ahova vinni fogom, ahogy azt is a tudtára adtam, hogy már hosszú idő óta nem volt alkalmam ellátogatni ide

❖ amikor rájött, hogy egy sportról beszélgettünk, a szája O alakot öltött, az arcából kiszökött minden szín, a tenyere pedig olyannyira remegni kezdett, hogy a mutatóujja csupán harmadjára találta el a műszerfal közepén elhelyezett gombot, ami elhessegetve a kínos némaságot, zenével töltötte meg a kocsi belterét

❖ az, hogy az idegeim pattanásig feszültek, képtelen lett volna kellőképp körülírni a lelkemben dúló érzelmi kavalkádot, de ha mindenképp szavakba kellett volna öntenem, hogy akkor és ott hogyan éreztem magam, valami ilyesmi szakadt volna ki a tüdőmből: 'Ez kicseszettül el van baszva.'

❖ bár minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy leplezze a félelmét, Rose remegő kezei pillanatok alatt elárulták, hogy a Snowboard pálya falára festett minták sem voltak képesek meghozni a kedvét a hóval borított lejtőkhöz, innen azonban már nem volt visszaút; na nem mintha nem fordult volna meg a fejemben, hogy visszaülök az autóba és elhajtok innen a legközelebbi étterembe

❖ mégsem dobhattam már az első akadályt követően a ring közepére a törölközőt, így hát egy mély lélegzetvételt követően átvetettem a karom Rose vállán, és egy kaján mosollyal az arcomon biztosítottam róla, hogy még akkor is odalennék érte, ha a mai programot követően össze kellene foltozni az arcát a legközelebbi baleseti sebészeten

❖ miután megkaptuk a beöltözőket és minden hozzá tartozó felszerelést, Rose kezét szorongatva léptünk ki a pályára, ahol azonnal megcsapott minket a hideg; habár nem kényszerítettem semmire, azért finoman a felvonó irányába húztam, amikor a lejtőkön száguldozó fiatalok láttán a barátnőm lábai gyökeret eresztettek alig egy méterre a vasból öntött ajtó előtt

❖ bár beletellett egy kis időbe, mire átszellemült, Rose a vártnál ezerszer jobban fogadta a programot; tapsolt, amikor a kérésére megmutattam az általam ismert legnehezebb mutatványokat, és sikongatva csúszott le a legkevésbé meredek lejtőkön - a mellkasomat átjárta a kellemes meleg, ahogy a tekintetem a hidegtől kipirult arcáról az overálba bújtatott fenekére vándorolt

❖ a kezdeti sikerek hatására voltam olyan ostoba, hogy már a felvonóban ülve elengedtem Rose kezét, holott eddig egészen a végéig biztosan tartottam, legalábbis addig, amíg a lábai hozzá nem értek a talajhoz; ekkor történt, hogy Rose levesztette az egyensúlyát és kiesett a vasból öntött ülésből - még sosem láttam hasonlót

❖ a barátnőm hangos sikolyok közepette szánkázott végig a felvonó alatt húzódó lejtőn, arccal előre, hason, hogy teljes legyen és felejthetetlen legyen a pillanat; mire utolértem, már nem tudtam enyhíteni a fájdalmán - az arcát az alkarján pihentetve, nyöszörögve kapott levegő után

❖ 'Mit szólnál, ha szünetet tartanánk?' kérdeztem, miközben felsegítettem a földről és finoman a vasajtó irányába toltam

❖ ahogy beértünk az épületbe, magához édesgetett minket a kellemes meleg, így kibújtunk a felszerelésből és leadva azt a recepción dolgozó férfinak, átsétáltunk a pályához tartozó kávézóba, ahol Rose kedvében járva külön a kedvencét kértem a pincérlánytól

❖ hagytam, hogy megkóstolja a tökös frappémat, és még akkor sem néztem rá ferde szemmel, amikor a szalvétája után kapva, kicsit sem elegánsan visszaköpött egy keveset az édeskés italból

❖ a délután további részét a kávézóban töltöttük, idióta történetek és rémsztorik társaságában; kiderült, hogy mindketten odavoltunk a Marvel filmekért, mégis két ellenséges oldallal favorizáltunk, hogy velem ellentétben Rose sosem rajongott a sportokért, de mindketten szerettük a zenét

❖ örültem, hogy több közös volt bennünk, mint ahány ellentétre bukkantunk, hogy állítása szerint ha visszaforgathatta volna az időt, sem mondott volna nemet a mai randira, és hogy a szülei nem nyírtak ki minket, amikor a lányuk a kezemet szorongatva, öt perccel nyolc után lépte át a házuk küszöbét 

❖ az ajkaim egy édes csókkal kívántak neki jó éjszakát

vége.