Sziasztok, drágáim!
Először is, nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki figyelmesen és türelmesen végigolvasta az egész történetet. Igazi hősök vagytok és nagyon-nagyon szeretlek titeket, még akkor is, ha valaki sosem adott magáról életjelet.
Bár már hosszú hónapok óta nem adtam magamról életjelet, semmiképp sem szerettem volna búcsú nélkül magam mögött hagyni a blogspotot, vagy ezt a történetet. Fogadjátok hát a búcsúmat, amit a többi, befejezett blogomhoz hasonlóan egy kevésbé nyálas, inkább nosztalgikus poszttal szeretnék lezárni.
De még mielőtt belekezdenék, azt mindenképp tudnotok kell, hogy a hálám hatalmas és magától értetendő. Köszönöm.
Bár már hosszú hónapok óta nem adtam magamról életjelet, semmiképp sem szerettem volna búcsú nélkül magam mögött hagyni a blogspotot, vagy ezt a történetet. Fogadjátok hát a búcsúmat, amit a többi, befejezett blogomhoz hasonlóan egy kevésbé nyálas, inkább nosztalgikus poszttal szeretnék lezárni.
De még mielőtt belekezdenék, azt mindenképp tudnotok kell, hogy a hálám hatalmas és magától értetendő. Köszönöm.
Pár tény, amit lehet, hogy senki sem tudott:
- A blog története pár hét leforgása alatt játszódik, az első tervem pedig valami olyasmi lett volna, hogy a dátummal ellátott posztok valóban az adott dátummal jelölt napokon kerüljenek ki (ez sajnos nem valósult meg).
- Aaron személye az első felbukkanásáig képlékeny volt, sosem gondoltunk bele komolyan, milyen is ő valójában, amíg rá nem kényszerültünk, hogy Rose szemein keresztül bemutassuk nektek.
- Az elfeledett házikó története teljesen spontán jött, és nem, Rose felvetésével ellentétben nem Aaron ölte meg azt a kisfiút, hanem a fiú egy másik családtagja.
- Daniel nem szerepelt az eredeti vázlatokban, úgy kellett hozzá külön karakterképet készíteni, miután Rose rátalált a korcsolyapályán.
- A blog alapkoncepcióját Cherrel együtt találtuk ki, épp ezért, amikor Ő szó nélkül eltűnt a blogspotról, elbizonytalanodtam abban, hogy jogomban áll-e megírni azt a fejezetet, amivel ő következne.
- Az első nagyobb kimaradás ekkor következett be a blog életében.
- Végül azért döntöttem a folytatás mellett, mert ez volt az első olyan történet, amit teljes egészében, sztároktól függetlenül alkottunk meg. Épp ezért kiemelt helyet foglal el a szívemben.
- Az utolsó három, extra bejegyzés ötlete onnan jött, hogy a történetet olvasva maradt bennem pár kérdés, amiket mindenképp meg akartam válaszolni, hisz olvasóként én is utálom, amikor egy író nem varrja el a szálakat.
- Az utolsó bejegyzés azért lett vázlatos, mert úgy éreztem, már nem tudnék azonosulni Aaron karakterével, ami íróként engem borzasztóan megrázott, és napokba telt, mire elfogadtam.
- Cassidy épp annyira hirtelen felindulásból alkotott karakter volt, mint Daniel.
- Amikor 2013-ban kitaláltuk a történetet, még annyira lelkesek voltunk, hogy terveztünk egy nyári szünetben játszódó verziót is, ami a Summertime sadness címre hallgatott volna, és ami értelemszerűen Rose és Aaron kapcsolatának nehézségeit taglalta volna.
Pár hihetetlen adat:
- 28 bejegyzés
- 26 rendszeres olvasó
- 8 díj
- 61 kommentár (amiben a válaszaink is benne vannak)
- 17. 100+ oldalmegjelenítés
A blog összes fejlécéért hálás köszönet,
mind csodaszépek voltak
Ever
Ruta Feelt
Millio puszi,
ölelés és hatalmas köszönet!
szerecsendio <3
Az Unforgettable Christmas breaknek ezennel
VÉGE.
------------------------------
Hogyan tovább?
Nem ígérem, hogy 2018-ban be fogom fejezni az összes, blogspoton elkezdett történetemet, hiszen az egyetem mellett ez szinte lehetetlen is lenne, de mint már azt fent is említettem, nem fogom búcsú nélkül magam mögött hagyni az oldalt, ami olyan sokat adott az életemhez, hogy azt lehetetlen szavakba önteni.
Ha csak szellemként is, de itt vagyok, az írás pedig még mindig hatalmas részét képezi az életemnek, jóllehet mostanában inkább angolul, mintsem magyarul posztolok. Ha bárki kíváncsi lenne a legújabb történeteimre, itt bármikor megtalálja őket: Asianfanfics
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése